2014. augusztus 11., hétfő

Gondolatébresztő - Empátia



Empátia

„A lelki béke ott kezdődik, amikor valaki megbánt, és te megérteni próbálod ahelyett, hogy viszont bántanád.”


Az empátia az életem része. Olyan mélységben tudtam művelni, hogy valaki mellém ült a buszon, és éreztem a rezgéseit, tudtam, hogy szomorú, dühös, vagy nagyon boldog. A barátaimmal mindig sokat tudtunk beszélgetni. Mai napig bárkivel megtalálom a közös hangot, hiszen én nem ítélek külső alapján, de még első mondat után sem. Hiszen nem tudhatjuk, hogy az első találkozáskor használt hanglejtések őszinte e. Beleivódott az emberekbe, hogy álarcot viseljenek. Ezért vegyük a fáradságot és szép lassan húzzuk le a másik maszkját. Nem ítélhetünk el senkit egy cselekedete után, hiszen nem az ő cipőjében jártuk végig az utat. Lássunk kicsit a másik szemével, halljunk a fülével, és érezzünk a szívével. (Alfred Adler)

Társunk felé is így forduljunk. Megértéssel, türelemmel. beszélgessünk sokat, de hallgassunk, ha kell. Érintsünk, mosolyogjunk. Társas emberi lények vagyunk. Viselkedjünk úgy. Ne birtokoljuk, hanem becsüljük meg a másikat. Ne szabályozzuk, változtassuk meg, hanem kössünk kompromisszumokat. Legyünk nyitottak. Nem kell magunkat feladni, gondoljunk a saját boldogságunkra is. De nekünk lelki békénk csak akkor lehet, ha ezt másokkal is megosztjuk. Együtt megyünk az úton tovább.
Forduljunk szeretettel mások felé, segítsük embertársunkat. Legyünk nagyon nyitottak. Hiszen az életet olyannak látod, amilyen Te magad vagy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése