Helyzetmegértés cselekvési sémával
A nyolc-tíz hónap körüli gyermek már képes a körülötte
lévő tárgyakkal manipulálni. Kis játékát megfogja, nézi, szájához veszi („úgy
szeretlek, majd megeszlek”), egyik kezéből a másikba teszi, löki, tolja, húzza.
Eldobja a tárgyat. Ha nem látja hova esett, még úgy érzi, hogy nincs is.
Visszakapja, akkor újból ledobja. Ismétli a folyamatokat. A labdát elgurítja.
Felismerve ezt, minden gurulni tudó tárgyat elgurít.
Hol minden cselekvést végigcsinál egy tárgyon, hol
minden keze ügyébe kerülő tárgyon végigcsinál egyféle cselekvést. Mintha
begyakorolna egy mozdulatot a különféle tárgyakon, mintha tanulná a húzást,
tolást, gurítást. Új tárgyak esetében, már biztos gesztusokkal csinálja végig a
már begyakorolt mozdulatokat. Szüntelen ismételget, így vésve emlékezetébe az
olyan mozdulategységeket, amelyek felidézhetők és új helyzetben végrehajthatók.
Az egy-egy ilyen bevésett, új helyzetben, új tárgyakkal alkalmazható
mozgásegység a cselekvési séma.
A kisgyerek ismeretanyagában sok az ilyen kizárólag
cselekvésközpontú, egyszerű mozgások sematizálásából álló tartalom. Ezek
felidézhető mozgásos emlékek. Húzni, pöckölni, forgatni stb. Amint egy bizonyos
idő után a gyerek egy új tárggyal végzi el ugyanezeket a mozdulatokat, akkor
látjuk, hogy már belső mintát követ. A cselekvést, cselekvésegységet játékos
gyakorlással belsővé tette, „interiorizálta”. A kidolgozott gesztus – dobás
vagy gurítás – olyan belső szemléleti képpé vált, amelyről feltételezhetjük,
hogy túlnyomórészt mozgáselemekből áll.
A gyerek mozdulatokat végez a dolgokkal, manipulál.
Manipulációjának mozgásai, gesztusai belső mintává válnak. Belső megfelelője
nem szó, nem kép, hanem olyan minta, amelyben a mozgásos elem van túlsúlyban az
érzékletességgel szemben.
forrás: Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes (1978 ): Gyermeklélektan.
Gondolat, Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése