Gyerekek és a fantáziájuk

 

A gyermekek gyakran beszélnek képzeletbeli barátokhoz, láthatatlan személyekhez.

Mindig komolyan kell venni őket és részt venni a játékban. De mikor kérjünk segítséget?

Olvastam egy cikket, ami elgondolkodtatott. Gyermekként biztosra vettem, hogy vannak szellemek. Nem volt képzeletbeli barátom, de éreztem a lelkeket. Én nem néztem horrorfilmeket, nem volt ennyiféle mese. Mára az ingerküszöb nagyobb, és talán a fantázia is ennek függvényében feljebb ugrott. A cikkben a 4-es pontnál eléggé kirázott a  hideg. 

Ilyenkor jó tudni, hogy milyen meséket néz, hallgat a gyermek. Nem néz e titokban félelmet keltő filmeket (akár egy nagyobb tesóval). Akár szellemként, akár ismeretlen lényként, kis barátnak tünteti fel a láthatatlan személyt, mondjuk gyermekünknek, hogy sajnos mi nem látjuk, de ha Ő igen, meséljen róla. Beszéltessük. Lehet, hogy csak a feszültséget (ovis konfliktus, válás, iskola...) vezeti így le. A sok beszélgetés, "új barát" helyébe lépéssel megszűnhetnek ezek a jelenségek. Rá kell jönnünk, hogy a kitalált barát miért jött létre. Komolyan kell venni. SOHA NE NEVESSÜK KI!! NE MONDJUK NEKI, HOGY NINCS OTT SEMMI, ALUDJ MÁR! 

A képzeletbeli barát lassan el fog tűnni.

Járjunk nyitott füllel, nyitott szemmel, hogy halljuk, lássuk gyermekünk tevékenységeit. Mit játszik a képzeletbeli baráttal, miről beszélget vele.

Nálunk is volt egy kis barát, igazán tesó-pótló. Egyke gyerek, így fejezte ki vágyát. Egy kis babajáték, amibe belebeszélünk és visszamondja amit mondtunk. Pár napról van szó, de ez is ide tartozik. 

Hozta enni, aludni. Megkérdeztem, hogy "miért?" , Ő pedig azt válaszolta, "mert ő a tesóm".

Komolyan is vettem, néha kettesben kellett hagynom vele. Aztán eltette és porosodott a szekrény alján. Néha előveszi, beszél bele, de nem mint azelőtt, csak pár percig és csak azért, hogy hallja a saját hangját.

Fontos szerepjáték

 A fantáziabarát létezése miatti aggódók egyik legfontosabb érve az volt, hogy az ilyen baráttal együtt élő gyerekek zárkózottabbak, nehezebben tanulnak meg nyitni a külvilág felé, és kommunikációs nehézségekkel küzdenek. Nos, úgy tűnik, mindezt cáfolják a tapasztalatok, hiszen a fantáziapajtások megjelenítése, életben tartása és változatos tulajdonságokkal való felruházása színes és gazdag képzelőerőről tanúskodik, ahogy a mesebeli társsal zajló párbeszédek kifejezetten segítik a gyerekek kommunikációs fejlődését. - forrás

De mi a helyzet, ha félelmet, szorongást kelt a gyermekben?

Ilyenkor paranormális jelenségekre gondolhatunk, legalábbis olyan személyekre, lényekre, akiket valahol látott, vagy hallott róluk. A feszültsége a fantázia világára is negatív hatással van. 

(A parajelenségek kutatói szerint, tíz éves korukig érzékenyebbek a természetfeletti világra a kisgyerekek.)

Ha lámpa fényénél szeretne aludni, engedjük meg neki. Ha velünk szeretne aludni, azt is engedjük meg, vagy bújjunk egy kicsit mellé az ő ágyába és tereljük el a gondolatait. 

Ha nagyon zavarja a képzeletbeli lény, kérje meg, hogy menjen el. Akár együtt is megtehetjük.

Akár mit mond, higgyünk neki, és biztosítsuk afelől, hogy mi ott vagyunk neki, nem eshet baja.

Ha hosszabb ideje fennáll ez a "probléma", és a családdal is beszéltünk már, hogy nem e tudja valaki a kiváltó okot, akkor már tanácsos szakemberhez fordulni. DE csak olyanhoz, aki nem öli ki a fantáziálást, aki elhiszi amit a gyermek mond. 

Legyünk türelmesek, legyünk figyelmesek. Tiszteljük a gyermek érzéseit!

írta: Rozsos Renáta