KI VAGYOK ÉN? KINEK SZÜLETTEM?

Írta: Horváth Edina

"Nem azok vagyunk, akiknek az emberek látni szeretnének. Azok vagyunk, akik lenni akarunk. Mindig könnyű másokat hibáztatni. Egész életedben hibáztatod a világot, de a sikereid és a kudarcaid a te felelősséged."
-Coelho-

Igazából nem azok vagyunk akik lenni akarunk...
Sok mindent kitalálhatunk magunknak, hogy mik lennénk, de szépen sorban rá is fogunk jönni, hogy ezt csak akartuk...de nem működik.

Azok vagyunk, akik vagyunk.

Azok vagyunk akinek SZÜLETTÜNK.
Sem több, sem kevesebb, és ezzel mindenki elégedett ha megtalálja magában.

Akkor már nem akar ez vagy az lenni, mert önmaga.Nem érzi azt, hogy kevesebb, nem érzi azt, hogy több szeretne lenni...egyszerűen csak azt érzi, hogy elégedett magával és az életével.

Sok esetben már gyermek...sőt magzat korban elcsúszik a tudattalanban ez a dolog, és megpróbálunk mások lenni, mint ami az önmagunk lenne.

Az első a szülőnek való megfelelésből adódik, teljesen általánossá vált ez már a napjainkban és nem is tudjuk, hogy ez lehetne másként, mert szinte mindenki így működik. Többek akarunk lenni, mások, de nem tudjuk ki az önmagunk.

Magzat korban az első 3 hónap a döntő. Sok kismama akár az első másfél-két hónapban nem is tudja, hogy várandós.

Ami azt jelenti, hogy a legsérülékenyebb időszakban a legtöbben átéltük azt az érzést, hogy nem tudjuk, hogy tényleg jó helyen vagyunk-e, tényleg akarnak-e minket, hogy tényleg jöhetünk-e, hanem csak a bizonytalanságot kapjuk, hiszen a szülő nem is tudott rólunk. Ekkor a tudattalan rögzíti ezeket az információkat, a baba tudatába bevésődik, hogy nem biztos magában, sem a helyében, sem abban, hogy ő jó úgy ahogy van. Később ezeket az érzéseket viszi magával... és felnőtt korára sem fogja tudni sok esetben, hogy ki ő valójában, és mit szeretne, vagy mi lenne az amiben megnyugodna és szívesen megélné, vagy csinálná.

Ezután a kismama megtudja, hogy várandós, sok esetben nem örül neki, nos ekkor a gyermek teljes mértékben el szeretne tűnni, a szülőnek való megfelelés miatt. Teljes szimbiózisban van az anyával, és minden érzésre reagál, ezt napjainkban már egyre több kutatás bizonyítja. Ebben az esetben teljesen biztos, hogy teljes elutasításban lesz az egyén önmagával kapcsolatban, és a közelébe sem kerül annak, hogy megtalálja az életében azokat a dolgokat, amik a jó érzéseket adnák neki.

Tehát, már ez a korai dolog, az első mérvadó, amiért nem tudjuk igazán, hogy kik vagyunk és nincsen meg bennünk az az erős érzés, hogy nyugodtan lehetünk önmagunk, mert az teljesen rendben van. Amikor kellett volna, az első 3 hónapban...nem kaptuk meg. Pedig ez az érzés lenne a BOLDOGSÁGUNK egyik feltétele.

Ezért később megpróbálunk valakik lenni, jó esetben...csakhogy ez kompenzálás...

Mikor találjuk meg, és hogyan?

Természetesen a sérelmek feldolgozásával, és a tudatalatti blokkok feloldásával.

Mikor tudjuk, hogy elértük? Akkor ha azt érezzük, hogy jól vagyunk, elégedettek vagyunk magunkkal és az utunkkal, és már nem érdekelnek minket olyan dolgok, mint versenyezni mással, utánozni mást, többnek tűnni másnál, vagy megfelelni a környezetünknek.