Sok okos dolgot olvastam már a bábozásról. Igazán itthon nem
tudtam alkalmazni, mert a kisfiam nem annyira vevő rá. Esetleg az állatokat
szólaltattam meg, de annak a varázsa is hamar elmúlt.
Most viszont, hogy leültem rajzolni és vagdosni (ez is csak
pár percig köti le sajnos), odajött segíteni. Sőt, még ő is rajzolt egy anyát és
apát. (Persze gyorsan, mert sietni kell játszani, holmi rajzolás ne vegye el
időt :) )
Szóval készítettünk sima sík bábokat, egyszerű formákkal. (Magazinokból
is lehet kivágni és összeragasztani síkbábot.)
Miért is jó a bábozás?
A gyermek, a maga fejlődési fokának megfelelően formálja és
tölti meg fantáziájával a bábu életét. Így lesz szinte élő barát. Ugyan olyan
tulajdonságai vannak, mint neki. Elnyomják tudatukban azt a tényt, hogy a bábu
tárgy. Ha a történet hőseinek élete hasonlít a gyermek életére, akkor biztosan
élvezni fogja a műsort, akkor is, ha ő bábozik, akkor is, ha nézi.
A bábjáték
fejleszti a gyermek képzeletét és megosztott figyelmét. Fejleszti még a
beszédkészséget, és érzelemvilágát.
Érdeklődésüket könnyebb felkelteni színes, mozgó bábokkal, hanghatásokkal pedig még a figyelmük sem lankad túl hamar.
Jó szórakozást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése