Hamarosan
megjelenik a Hahó Együttes: Rózsi néni, sok a szatyor! című gyermeklemeze, elkészült egy
friss videoklip, s még számos izgalmas újdonság vár a gyerkőcökre tavasszal! A dalok ezúttal
is a környezetvédelem fontosságához, az egymáshoz való hozzáállásához, valamint
a gyerekek életének fontosabb témaköreihez is kapcsolódnak. A zenekar
frontembere, Kardos-Horváth János, akit a Kaukázus zenekar énekeseként is
ismerhet a közönség, ezúttal olyan témákat állított a középpontba, mint, a
barátság, a szeretet, az egymás iránti tisztelet, az Anyák napja, az ovis
ballagás és a fogtündér legendája. Mind a lemez dalai, mind az új klip, mind
pedig az együttes tavaszi megmozdulásai alátámasztják a fentieket.
Az első videoklip az Éljen a Szeretet
ereje! című dalhoz készült: a legfontosabb
dologról
szól,
amellyel a gyerkőcöket körülvehetjük. A klipet Regős Ábel rendezte és erre a linkre
kattintva tudjátok megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=_rgK8optoFE
Janót rendszeresen hallhatjuk az Anyám tyúkja című, gyerekeknek szóló, hétvégéken a Petőfi
rádióban hallható műsor műsorvezetői székében. Vendégeivel a zenész egyik
dalát dolgozza át, s ír hozzá gyerekeknek szóló tartalommal bíró szöveget,
melyet aztán közösen elő
is adnak. Ennek eredménye
a szívhez
szóló Ballagós dal is. A dalt a Quimby
– Most múlik pontosan zenei
alapja alkotja, s biztos, hogy az óvodás
ballagási ünnepségek kedvencévé válik. Ahogyan az összes szülő szeme könnyes lesz ettől a daltól, úgy fognak
meghatódni az Anyukák az Anyák napi
címet viselő
nótától, amely a Tavaszi
szél dallamára íródott. Mindkét dal felkerült a lemezre karaoke verzióban
is, hogy a gyerkőcök ezekkel köszönthessék majd az Anyukákat és
búcsúztathassák a vidám ovis éveket.
A lemez címadó
dala, a Rózsi néni, sok a szatyor!,
amely önmagában mosolyra fakaszt, egy mindannyiunk számára ismerős, olykor bosszantó, ám mégis szórakoztató pillanatot örökít meg a bevásárlás mozzanatai közül. Ehhez a dalhoz a Nickelodeon segítségével
hamarosan egy nagyon izgalmas klip is készül, amelyben a legfontosabb
feladata a gyerekeknek lesz. A videóval kapcsolatban hamarosan több részletet
is elárulunk, mind a zenekar, mind pedig a Nickelodeon felületein.
A
lemezen énekel a zenekar billentyűsének kislánya, Domokos Kamilla, verset mond Kardos-Horváth
János kislánya, Lenke, valamint énekel a Keveháza utcai Általános Iskola Alsó tagozatos kórusa illetve
cajun-on játszik Bánházi Gábor, aki a
dalok maszterizálását is végezte.
A
dalok hamarosan az összes digitális zeneáruházban elérhetőek lesz, s természetesen a
koncerteken fizikai formátumban is hozzá lehet majd jutni a koronghoz.
A Hahó Együttes tavasszal olyan eseményeken
is fellép majd, amelyeknek központi témái a tagok számára is fontosak: hallhatjuk
majd őket környezetvédelemmel és tudatos életmóddal, valamint egészséges táplálkozással foglalkozó és Föld napi rendezvényeken is, ahol a gyerkőcök játékos formában tanulhatják meg a fentiekkel kapcsolatos hasznos tudnivalókat.
További
izgalmas történés az együttes életében hogy Gyereknapon (május 29.) kerül adásba a Petőfi rádió Akusztik című műsorában a Hahó Együttes programja, az
Anyám
tyúkja
meghívott
zenészeivel,
friss dalokkal és
gyerkőcökkel a közönségben, melyek közül
néhányan egy játék keretében belépőt nyerhetnek majd a műsor felvételére, a Magyar Rádióba.
A Rózsi néni, sok
a szatyor! előrendelhető a Zenekupon oldalára kattintva
és hamarosan világszerte elérhető a digitális zeneáruházakban is.
CD ELŐRENDELÉS:
Figyeljétek
a Hahó Együttes online felületeit a legfrissebb tudnivalókért!
Webes
elérhetőségek: