A minap olvastam egy cikket itt. Sokat beszélgetek
anyukákkal, hogy milyen az élet gyerekesen. Beszélgetek nőkkel, akik az ilyen
cikkek olvasása után már nem is szeretnének annyira gyereket. Pedig nem is
ijesztgetésnek szánják az ilyen írásokat. :)
Na. Tegyük helyre a dolgokat:
1. Igen, tény, a baba érkezése előtt akkor kelsz,
amikor akarsz. (Ha nem az ébresztődnek kell keltenie.) Akkor mosol hajat,
amikor kell. Akkor mentek moziba, amikor jónak látjátok. Hazaérve akár egyből
mehetsz fürödni, utána be az ágyba. És sorolhatnám a komfortosabbnál
komfortosabb dolgokat.
2.
A baba érkezése után válik minden teljessé.
Szervezést igényel még egy hajmosás is, nem hogy egy romantikus vacsora. Mondom,
SZERVEZÉS. Mindenkinek szüksége van néhány perc nyugalomra. Olvasás, alvás,
séta, mozi… A párunkkal közösen megbeszéljük mit, hogyan szeretnénk, mikor
együtt, mikor külön. Vannak nagyszülők, barátok, akik szívesen vigyáznak
csemeténkre. Ha nincs senki, akkor is megoldható a dolog. Nagyobb gyerekek
vannak, akkor is. Még több szervezés. Türelem. Szeretet. Mint mindenhez,
mindenkor. :)
3.
A közös programok is nagyon jók. Kell együtt
lenni a családnak. Kirándulás, társasozás… Kell egyedül is lenni, barátokkal.
Kell a párunkkal a kettesben eltöltött idő. Egy csepp önzés. Mert kell. És nem
szabad a gyermekre fogni, hogy miatta nem lehet, miatta változott ez meg ez. Hiszen
vele teljes az életünk!
4.
Következetes nevelés. Ha minden nap olvasunk a
kicsinek, és mi is olvasunk, akkor ezt szokja meg. Ha szeretünk sokáig fürdeni,
zenét hallgatva, tegyük. Mindent megszoknak a gyerekek. Figyeljünk arra azért,
mit, hogyan, mennyit teszünk. Példamutatás!
5.
Szépségápolás, takarítás: Szervezés,
következetesség, példamutatás.
Havonta egy kettesben eltöltött este, vagy délután. Közös
takarítások, elpakolásra nevelés. Sok-sok közös játék. Kell együtt, kell külön
lenni.
Szeretet és türelem.
Összegezve: Igen, megváltozik az életünk. De csak annyira,
amennyire mi szeretnénk. Ez egy csodás változás. Néha nagyon nehéz. Néha
lemerülünk. De találjuk meg a módját, hogy fel is töltődjünk. A gyermeknek
látnia kell, hogy fáradt vagy, ha szomorú vagy, ha boldog és energikus vagy!
Hiszen az élet ilyen. Az élet így kerek. :)
És még egy fontos dolog. Nagyon-nagyon gyorsan felnőnek. Használjuk ki azt a rövid időt, amíg kicsik. Kedvesek aranyosak, nyiladozik az értelmük, folyton beszélnek, kérdeznek. Elhisznek neked mindent amit mondasz, egy percig sem kételkednek benned. Vigyázz, hogy ne veszítsd el a bizalmukat, mert azt nagyon nehéz visszaszerezni. Használd ki ezt a rövid időt, amíg kicsik, mert egy pillanat és felnőnek. Már nem közlékenyek, nem akarnak veled beszélgetni, nem kérdeznek (ők úgyis mindent jobban tudnak). Használj ki minden pillanatot, amit velük tölthetsz!
VálaszTörlés