Tegnap úgy döntöttem, hogy készítek néhány pillangót az ablakba. Csak azt nem vettem észre, hogy nincs mivel odaragasztanom. :D
De sebaj, majd holnap.
Íme a mi kis pillangóink:
2015. március 15., vasárnap
2015. március 11., szerda
Megváltozik az életünk...
A minap olvastam egy cikket itt. Sokat beszélgetek
anyukákkal, hogy milyen az élet gyerekesen. Beszélgetek nőkkel, akik az ilyen
cikkek olvasása után már nem is szeretnének annyira gyereket. Pedig nem is
ijesztgetésnek szánják az ilyen írásokat. :)
Na. Tegyük helyre a dolgokat:
1. Igen, tény, a baba érkezése előtt akkor kelsz,
amikor akarsz. (Ha nem az ébresztődnek kell keltenie.) Akkor mosol hajat,
amikor kell. Akkor mentek moziba, amikor jónak látjátok. Hazaérve akár egyből
mehetsz fürödni, utána be az ágyba. És sorolhatnám a komfortosabbnál
komfortosabb dolgokat.
2.
A baba érkezése után válik minden teljessé.
Szervezést igényel még egy hajmosás is, nem hogy egy romantikus vacsora. Mondom,
SZERVEZÉS. Mindenkinek szüksége van néhány perc nyugalomra. Olvasás, alvás,
séta, mozi… A párunkkal közösen megbeszéljük mit, hogyan szeretnénk, mikor
együtt, mikor külön. Vannak nagyszülők, barátok, akik szívesen vigyáznak
csemeténkre. Ha nincs senki, akkor is megoldható a dolog. Nagyobb gyerekek
vannak, akkor is. Még több szervezés. Türelem. Szeretet. Mint mindenhez,
mindenkor. :)
3.
A közös programok is nagyon jók. Kell együtt
lenni a családnak. Kirándulás, társasozás… Kell egyedül is lenni, barátokkal.
Kell a párunkkal a kettesben eltöltött idő. Egy csepp önzés. Mert kell. És nem
szabad a gyermekre fogni, hogy miatta nem lehet, miatta változott ez meg ez. Hiszen
vele teljes az életünk!
4.
Következetes nevelés. Ha minden nap olvasunk a
kicsinek, és mi is olvasunk, akkor ezt szokja meg. Ha szeretünk sokáig fürdeni,
zenét hallgatva, tegyük. Mindent megszoknak a gyerekek. Figyeljünk arra azért,
mit, hogyan, mennyit teszünk. Példamutatás!
5.
Szépségápolás, takarítás: Szervezés,
következetesség, példamutatás.
Havonta egy kettesben eltöltött este, vagy délután. Közös
takarítások, elpakolásra nevelés. Sok-sok közös játék. Kell együtt, kell külön
lenni.
Szeretet és türelem.
Összegezve: Igen, megváltozik az életünk. De csak annyira,
amennyire mi szeretnénk. Ez egy csodás változás. Néha nagyon nehéz. Néha
lemerülünk. De találjuk meg a módját, hogy fel is töltődjünk. A gyermeknek
látnia kell, hogy fáradt vagy, ha szomorú vagy, ha boldog és energikus vagy!
Hiszen az élet ilyen. Az élet így kerek. :)
2015. március 1., vasárnap
Hintázni jó!
A mozgás, az együtt, a kommunikáció...
Mint azt jól tudjuk, a magzati korban a magzatvízben lágyan ring a kicsi. Mikor megszületik, akkor is akarva akaratlanul is ringatjuk. Sőt, ösztönösen igénylik a gyerekek. Még iskoláskorban is hintáznak a széken. Nézzük, miért is jó?
Együtt hintázás alatt a kötődés lesz erősebb. Előfordulhat, hogy a pici az elején fél a hintától. De ez nagyon rövid ideig tart. Fejődik az egyensúlyérzéke, ez is nyújt számára egy fajta biztonságot. (Az egyensúlyozás szerve a belsőfülben van, a hallócsigához kapcsolódó, három dimenzióban álló félkörös csontos ívek formájában. Ezeket belül félig folyadék tölti ki, s ahogy a fejünk mozdul, a folyadékszint úgy ingerli a félkörös ív belsejében lévő ideghártyát, amely eljuttatja a jelzéseit az agy egyensúlyozást és térbeli helyzetet érzékelő központjába.)
A gondolkodási képességet, térben való tájékozódást is fejleszti. Nyilván a mozgáskoordinációra is hatással van, a testképre és irányítására.
Az ölbeli játékoknak ugyan ilyen fontos szerepeik vannak. Ott is mozog, ring, együtt vagyunk.
Szóval, vegyük ölbe a kicsit, legyen otthon is hintája, (számtalan fajta kapható), menjünk játszótérre amikor csak tehetjük.
Arról se feledkezzünk meg, hogy közben egy-egy mondókát, dalocskát is el lehet együtt mondani, énekelni. :)
Reni

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)