2014. november 23., vasárnap

Idézetek - Tőletek

Az IDÉZETEK MÁRA bejegyzésben megkértelek Titeket, hogy ha van kedvenc idézetetek, küldjétek el nekem. A legtöbb tegnap érkezett. KÖSZÖNÖM!


Most meg is osztanám. Igyekeztem téma szerinti elosztásban sorba rakni. 
Továbbra is várom a kedvenceket! :)






"A gyerekek igazi katalizátorok. Attól a pillanattól, hogy ott vannak neked, az életben minden átértékelődik, és egy ősi ösztönből fakadóan válsz képessé arra, hogy ne törődj önmagaddal, mert ők sokkal fontosabbak nálad." - Szurovecz Kitti
 
"Ha szeretnénk valamit egy gyermekben megváltoztatni, először meg kell vizsgálnunk, hogy nem olyasmiről van-e szó, amit saját magunkban kell megváltoztatni." - Carl Gustav Jung
 
"Szüleink talán már elfelejtették, hogy ők is voltak fiatalok? Ez annál is valószínűbb, mert ha tréfálunk, komolyan néznek reánk és nevetnek, ha komolyak vagyunk." - Anne Frank
 
"Azt hiszem, az ilyen pillanatokért élnek a szülők: amikor a gyereküket maradéktalanul boldognak láthatják." - Kemese Fanni
 
"Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna." - Kristine Barnett
 
"A kisgyerek számára a kudarc még természetes része az életnek: elesik és újra feláll, gyakorol, amíg meg nem tanul átfordulni, kúszni, mászni, járni. Számára ez nem kudarc, hanem a tanulás természetes része, gyakorlás. Az azonban, hogy később hogyan viseli, ha valami nem sikerül, hogy kudarcként éli-e meg, azon múlik, tőlünk mit lát. Dühöngünk, ha valami nem megy? Káromkodunk? Egy halk cifra odamondás után magunkba fojtjuk? Rámondjuk, hogy "mert nekem soha nem sikerül semmi"? Fogat összeszorítva erőltetjük? Elvárjuk, hogy elsőre menjen? Lebeszéljük-e egy-egy ötletéről, mert "úgyse menne"? Mi, szülők, merünk-e kísérletezni az élet dolgaiban? A konyhában? A munkában? A kapcsolatainkban? Merünk-e elesésből újra felállni? Merünk-e tanulni? Hagyjuk-e, hogy a gyermekünk így tegyen?" - Vida Ágnes

 
"Már sokan akarták, hogy ne legyek az, aki vagyok. Annyian, hogy talán össze sem tudnám számolni. Pont ezért éri meg haladni előre. Hiszen ha sokan akarnak visszahúzni, akkor ott valaminek lennie kell. Valami vár, mert ennyi akadály mögött csak szuper dolgok lehetnek." - Oravecz Nóra
 
"Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam." - Coco Chanel
 
"A siker titka abban rejlik, hogy eggyel többször kell felállnod, mint ahányszor elesel." - Csontos Márta

"Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele." - Müller Péter
 
"Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel KAPUNK EGY ESÉLYT, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. Ehhez persze két ember kell! Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. Nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Itt születik meg a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a MI!" - Csernus doki

"A szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk." - Müller Péter

"Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül." - Helen Keller




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése